2018. január 6., szombat

Megtörte a pillanatot

Györe Bori Engedély magamnak című verseskötete a Scolar L!ve sorozatban jelent meg. A kiadó prózai köteteinél megszokott könyvészeti színvonalhoz képest szerényebb (füzetszerű) kivitelezést a terjedelmi okok indokolják, a grafikai munka a sorozat nívójához méltó, a kötet kellemes tapintású, könnyen és jól olvasható, bár a betűméret – gusztusom szerint -  lehetett volna egy picikét nagyobb.
Györe Bori versei bizonyos mértékben beárnyékolták a kellemesen továbbalvós szombat délelőtti harmóniámat, szó szerint torkon ragadtak, és nem eresztettek, egyszerre tetszettek és taszítottak, és én, aki nem olvasok rossz irodalmat, mert a harmadánál félrehajítom, most úgy szorítottam a szétnyitott könyvtestet, hogy belefehéredett az ujjam. Ahogy a jég reped a csizmatalp alatt, úgy töredeztek halk, hideg roppanásokkal szemem előtt a sorok, szikáran, nagy hallgatásokkal vázolva egy-egy drámai érzést, emléket, életet, sorsot. Vagy sorsokat: „anyám sírhatott így / mikor az anyja / a csempébe verte a fejét / a kádban állt / a kis szőke balatoni lány / én azért sírtam / mert hiányzott nekem az anyám / reggelente”.
Paradox módon Györe Bori verseit kevésbé érzem lírainak, mint a prózai írásait, ugyanakkor sajátos szikárságuk, rejtelmességük, a kiszolgáltatottság vállalásáig terjedő őszinteségük teszi igazán egyedivé és hitelessé őket: „te meg pont úgy értél hozzám / ahogy elképzeltelek / bizsergett a lapockám / mintha / most akkor az volt / vagy nem”.
Györe Bori versei talán egyfajta lábjegyzetek az életéhez. Az emlékek feldolgozása, a jelen megélése, és ebből a pozícióból a jövőnek feltett kérdések: „lógjon ki lábam a takaró alól / és legyen jéghideg / csöppenjen a vér / a behavazott ágyra / történjen meg végre / amit megértek”.

Györe Bori verseskötetét könyvtáros bácsi nem azoknak ajánlaná, akik motivációs guruk bölcsességeivel szeretnék átvészelni a mindennapokat. A kötet érző szívű embereknek való, olyanoknak, akik képesek önmagukat is megérteni, és ennek kapcsán felfogni mások „hétköznapi tragédiáját”, a múltban lekódolt jelent és jövőt, azt, hogy az életnek vannak törvényszerűségei, ennek ellenére minden sors egyedi, minden sorsot megél valaki, ennek során igyekszik életben maradni és boldog lenni, még akkor is, ha néha ez elérhetetlen feladatnak tűnik, és egy élet kihívása ehhez megtalálni a megfelelő eszközünket: „most arra emlékszem vissza / hogy nevetésem megtörte a pillanatot / ahogy egy betegség szokta / a családtagok életét / emlékezhetnék / anyám pszichózisára is / de takarékoskodom a múlttal”.  Érdemes odafigyelnünk Györe Borira. (Györe Bori: Engedély magamnak. Bp., Scolar L!ve,2017. 56. oldal) 

2018. január 1., hétfő

A szigetek illata

Két férfi, két egyéniség. Teszik, amihez értenek, hihetetlenül fontos számukra a külvilág, de cselekedeteiket nem a külső elvárások vezérlik, hanem valami más. Valami titok. Simon Erika két interjút tartalmazó kötete, a Lépcsők az égbe eltérő életpályát járó férfiakról szól, az interjú legnemesebb hagyományainak megfelelően, hiszen Simon Erika nem kíváncsiskodik, hanem empatikusan, tapintatosan, alapos felkészültséggel átveszi hőseinek rezgésszámát, velük vibrál, átélve és közvetítve azt a csodát, amely Hardi Richárd szemorvos és Érdi Tamás zongoraművész lényében, emberi mivoltában megnyilvánul.
Hardi Richárd szemorvos a Nyolc Boldogság katolikus szerzetesi közösség tagjaként szenvedő afrikai emberek számára nyújt reményt, klinikát teremtett a semmiből, ha kell, autót szerel, az őserdő rogyadozó hídjain, veszélyes és keskeny, sáros utakon halad. Szinte teljesen elvágva a modern kommunikációs lehetőségektől, a kunyhóik előtt halált váró világtalanoknak adja vissza a fényt és az esélyt. A környezetet, az emberi viszonyokat sokan reménytelennek ítélnék, ő azonban nem gondolkodik ilyesmin, szervez, dolgozik, tanít, gyógyít, imádkozik - alázattal és szerényen. Mert valójában Ő ott a Remény.
Érdi Tamás csecsemőként veszítette el a szeme világát, Ő nem a szemeket gyógyítja, hanem a szívet, a lelket ajándékozza meg művészete erejével. Zsenialitása, elhivatottsága, érzékenysége és szorgalma lenyűgöző, az imponáló műveltségű Simon Erika időnként hosszabban is kérdez, hogy előcsalogassa mindazt a sok izgalmas tudást, amelyet Érdi Tamás őriz és megél, sokkal, nagyon sokkal többet észlelve és érzékelve a világ szépségeiből, mint megannyi látó. Talán ez a szenzitivitás zsenialitásának egyik összetevője.

Könyvtáros bácsi az emberi értékekre, felemelő életutakra, történetekre érzékeny olvasóknak ajánlja ezt a kis kötetet, amely az Érdi Tamás-interjúra tekintettel, valamennyi zenei gyűjtőkörrel rendelkező könyvtár állományában is nélkülözhetetlen. (Simon Erika: Lépcsők az égbe. Iker-interjú Hardi Richárddal és Érdi Tamással. Bp., Kairosz, 2017. 121. oldal)